Ibolya vagyok, jogot és teológiai főiskolát végeztem. A szívemhez közel áll még Kongó, ahol önkéntesként pár kivételes hónapot tölthettem.

Egészen pici koromtól kezdve áhítattal tiszteltem a zenészeket, mindig is vágytam közéjük. Vidéki gyermekkorom során rengeteg lehetőségem volt gyermekkórusokban énekelni, iskolában és gyülekezetben egyformán kerestem az alkalmakat a dalolásra. Furulyán és zongorán játszottam, később magánéneket tanultam mintegy másfél évig.

A kórus nagyszerű, eredeti és mostani Csapatának tagjai közül sokat én is egy zenei táborból ismerem, akikkel 13 éves koromtól nyaranta találkoztam, mely napokat az évek során legjobban vártam. Ezúton is köszönöm Lázárné Andinak, Csurgó Tamásnak és Kassainé Ritának azt a sok szép emléket!

A kezdetektől kiváltságom a Magna Voce Kórusban énekelni, és szeretni mindazt, amit Isten segítségével együtt létrehozunk, emiatt nehezemre esik kiemelni egy jelentős momentumot, de talán mostani karvezetőnk, Zsuzsi pécsi diploma hangversenye az a legcsodásabb élmény a sok közül, amelyet sosem felejtek el. Nem csak a hangzás vagy a darab szépsége miatt (Pachelbel Magnificat-ja egyébként ma is nagy kedvencem :)… Inkább az a mérhetetlen összhang és erős akarat ragad meg, ami összekovácsolt bennünket, hogy maradandót alkossunk mindenki, de talán picit kivételesen is: Zsuzsi örömére.

Minden pillanatban egy Cél lebegett előttünk, és ez az, ami az én szívemet is a Kórushoz köti: ki szeretnénk fejezni, hogy van Valaki, akinek hálásak vagyunk; Valaki, aki a legnehezebb percekben is csendben mellénk áll. Ő az is, aki angyalokat küld, hogy bearanyozzák a hangunkat, és széppé tegyék a Hallgatókban a Vele való találkozás élményét, melyet remélem, ez a Kórus mindig közvetíteni fog!

Gyermekkoromtól kezdve jelent volt az életemben a zene és a képzőművészet. Hol egyiket, hol másikat tartottam fontosabbnak. Rajztagozatos általános iskolám mellett csellóztam és zongoráztam, majd a középiskolát a kecskeméti Kodály Iskola (ÉZI) gimijében folytattam. Itt szerettem meg igazán a zenét, a kóruséneklést, s szert tettem csekély, de számomra mindmáig hasznos gyakorlati tudásra. Emellett jártam még a helyi képzőművészeti Szabadiskolába, melyet követett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőrestaurátor szakja, hol jelenleg végzős hallgató vagyok. És hogy a zene ne maradjon ki piciny életemből, a Magna Voce kamarakórus tagja vagyok majdnem 4. éve.

Szeretem a csütörtök estéket, nálunk a Károlin akkor ér véget a hét, utána elszabadul a sok pszichós, mennek megmenteni a világot, én meg énekelni a Magnába. A családomat is átitatja a zene, sok éve fuvolázom, minden nyáron a bózsvai zenei táborokban lubickoltam, ott ragadott meg a kórusban éneklés öröme is. Szeretem ezt a magnás csapatot és az együtt töltött alkalmainkat, nagyon különlegesek, mert amikről éneklünk, „olyan dolgok, mik örökre szólnak”.

Gyógytornász vagyok főfoglalkozásban, avagy inkvizítor – a betegeim szerint.
Valami megmagyarázhatatlan rajongás él bennem a törökök, a török nyelv, kultúra, zene, építészet stb. iránt.
Simán megy a tükörírás, de a Braille sem okoz gondot!

Imádok enni, néha főzni is, de azt sajnos nem állíthatom, hogy ez nem látszik meg rajtam… 🙂
Szeretem a különleges, főleg saját lekvárjaimat, ami felénk csak legvár!
A fügét, gránátalmát, datolyaszilvát, ananászt, pomelót, az avokádót és a rukkolát…
Szeretem a palóc és a szögedi tájszólást!
Szeretem a szépet, a szimmetriát, a makrót és az Öcsém fotóit!
A LILÁt, a narancsot, a citromsárgát, az élénk és sötétzöldet, a sötétkéket, a bordót és a barnát…
Szeretem a minőségi időt, valamint ha elismernek, értékelnek!
Szeretem a közös munkát, az együtt töltött időt, de néha a magányt, egyedüllétet, és a CSÖNDet!
Szeretem a próbákat, küzdelmet egy közös célért, a „közös izzadást”, mire egy kórusmű megszületik, összeáll.
Szeretem ami a háttérben, a kulisszák mögött zajlik, amit a közönség nem lát, pl. a karmester arcát, grimaszait és gesztusát…

Számomra a kotta magyar szövege csupán 7 szótagból áll: dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti és a többi.
Játszottam szoprán, alt és tenor furulyán, de nagy vágyam a szaxofonozás.
Szeretem, ha egy dallam kifejező, ha azzal képes vagyok a saját érzéseimet, örömömet, fájdalmamat úgymond „kiénekelni”, az katartikus.
Szeretem, amikor úgy játszunk, vagy éneklünk, hogy megszólalnak a felhangok is.
És minden dallamot, éneket, zenét, amibe beleborsódzik a hátam.

Hát röviden ez vagyok én, legalább is ami a pozitív oldalamat illeti! 🙂

…feltöltés alatt

Budapesten születtem, és itt élek jelenleg is, Zugligetben, a János-hegy lábánál. A kórushoz 2013 áprilisában csatlakoztam, Bánhidi Tamás hívására.
Végzettségem szerint erdőmérnök vagyok (Sopronban tanultam), és az erdészeti igazgatásban dolgozom főerdőtervezőként. Mindig is közel állt hozzám a természet, az erdő, a hegyek és a vízpart. Talán azért, mert itt érezhetem magam legközelebb a Teremtőhöz!

Ezt kedvenc időtöltéseim is tükrözik, mert szeretek nagyokat túrázni, sziklát-, hegyet mászni, és mindenfélét sportolni, emellett táncolni, jókat enni-inni, utazni, és a Barátaimmal időzni. Olvasni nem szeretek, de ha sikerül rávenni magam, utána mindig nagyon jó érzés tölt el! 🙂

Zenei irányultságom már pelenkás koromban kezdett körvonalazódni, ugyanis járni még ugyan nem tudtam, de – szüleim állítása szerint – a járókába kapaszkodva, már akkor ritmusra ráztam a pelust… Aztán később tanultam hegedülni is, miközben utáltam szolfézsra járni, mégis részben ennek köszönhetem, hogy tagja lehetek ennek a kórusnak! 🙂 🙂

 A zene szeretete nálam családi hagyomány és genetikai örökség. Csodálatos hallgatni és élvezni a zenei óriások műveit, de csak egyetlen van közülük, ahol a menny és a föld összeér: ez pedig ki más is lehetne, mint J. S. Bach. Ez a fajta muzsika él a lelkemben, s hatja át minden porcikámat. Számomra a zene önmagában elégséges ahhoz, hogy átadjon minden üzenetet szöveg nélkül. Ha orgonánál improvizálok, vagy éppen korált szerzek, mindig a dallam és annak hangulata, érzései az elsők; a szöveg csak utólag születik hozzá. Hiszem és vallom, hogy minden ember dallal a szívében születik, de sajnos sokan vannak azok, akik ezt azután elfojtják. Akikben az Isten Lelke lakozik, azok nem tudnak nem énekelni Neki, akár hang nélkül is.

Egy barátommal beszélgettünk 2005 őszén, hogy jó lenne egy olyan kórus, mely a reneszánsz-barokk kor kórusirodalmának darabjaival, e mai felgyorsult és ezen értékek iránt kevéssé érdeklődő világban olyan értéket közvetít, melyet a zeneszerzők akkor is kívántak elérni. 2006 januárjában küldtem ki a meghívót a kórusba sok barátomnak. Innen a kötődésem e kórushoz. A zenéhez már korábbra nyúlik a kapcsolatom. Zenei általános után ugyan a tanulmányaim másfelé vezettek, de rézfúvósként, és kórus énekesként továbbra is közel maradtam a zenéhez.

Balatoni gyerek vagyok, Siófokról. Komolyzene szerető családban nőttem fel, ahol szüleim szebbnél szebb művekkel ismertettek meg. Ezért aztán három nővérem és én kis korunktól fogva jártunk zeneiskolába, és hármunk zeneművészeti középiskolában is tanult tovább. Jómagam harsonán tanulok, és szeretnék még fejlődni zongorázásban és éneklésben. Bár zenei pályáról teológiára váltok, a zene szeretete mindig megmarad, és örülök, hogy tanulhatom és művelhetem.

Győrben születtem és itt is éltem egyetemista koromig. Zeneiskolában ütőzni tanultam, 16 éves koromtól sokféle latin ütős hangszeren játszottam, aztán doboltam több zenekarban Győrben, utána pedig Szegeden. Itt szerettem meg a kóruszenét, két évig énekeltem a szegedi ’… canticum novum’ kamarakórusban. 2010-ben költöztem Budapestre, utána kezdtem énekelni a Magna Voce-ban. A fasori református gyülekezet tagja vagyok, így elég sok alkalmam van énekelni most is – és ezt teszem is örömmel.

A kórusok iránti vonzalmam úgy kezdődött, hogy tizenegy évesen elmentem egy zenei táborba, ahol rögtön kiszúrtam magamnak egy karvezetőt, aki hosszú éveken át példaképem volt. Első karvezetői tevékenységem nem sokkal ezután bekövetkezett: sorbaültettem a babáimat és a plüssjátékaimat az ágyon és vezényeltem nekik, miközben énekeltem. 🙂 Néhány évvel később elvégeztem a Kodály Zoltán Gimnáziumot ének tagozaton, majd a PTE művészeti karán szereztem szolfézs-zeneelmélettanár, karvezetés diplomát, pár év múlva pedig a Zeneakadémián muzikológus mesterdiplomát. Jelenleg zenetudomány szakos PhD hallgató vagyok. Tanulmányaimmal párhuzamosan több kórust vezényeltem, amikor csak alkalmam nyílt rá. Ezeken kívül a Miért éppen komolyzene? című műsort vezetem a Kontakt Rádióban, és ha végképp sok időm van, kézműveskedek. A Magna Voce Kamarakórusnak megalakulása óta tagja vagyok, és Horti Sanyi mellett fokozatosan elkezdtem karvezetői minőségben is tevékenykedni. Közös munkánk méltó kezdőpontja volt a diplomakoncertem, ahol Pachelbel Magnificat-ját adtuk elő. Azóta is arra törekszem, hogy a kórusirodalom legszebb darabjait ismertessen meg a kórussal, és hogy az előadásunk hiteles és egyedi legyen.